Magamról

Saját fotó
Sallai János vagyok, a Kolozs Megyei Szék független polgármester-jelöltje. Széken születtem 1963 június 16.-án. Iskoláimat Széken és Kolozsváron végeztem, a Traian Vuia Ipari Liceumban érettségiztem 1981-ben, itt kaptam építészeti és gépmechanikusi oklevelet. Nős vagyok, két gyermek apja, Széken lakom. Az évek során több továbbképző tanfolyamon és kurzuson vettem részt, többek között a turizmus, a humán erőforrások területén. 1992-től vagyok polgármester, az RMDSZ színeiben, jelenleg is függetlenként indultam. 2004-ben Ezüstfenyő-díjban részesültem. Hagyományinkhoz méltó jövőt!

2012. május 31., csütörtök

Kampány közepén


Túl vagyunk választási kampány első felén. Lassan eljön a szavazás napja. Ilyenkor érdemes egy rövid mérleget készíteni. Az eddigi kampány békés volt, remélem az is marad. Elkészültek a kampányanyagaim, a plakátfotó, aztán maga a plakát, és a szórólap is, a banner. Idén kis kampányfilm is készült, amit a tévében és az Interneten láthatnak a kedves választók. Örvendek, mert ez a honlapot nagyon sokat látogatják, a kisfilmet is meglepően sokan látták már az Interneten. Eből is látszik, Szék halad a korral.
De mégis úgy gondolom, hogy az igazi kampány, az a munka, amit a hivatalban végzek, végzünk. Az nem látszik, nem olyan látványos, de annál szükségesebb, hiszen a kampány alatt is van munka.
Szombaton este tartom a hivatalos kampány-gyűlést, ahol azonban nem csak én, hanem a helyi, széki RMDSZ helyi tanácsos-jelöltek is bemutatkoznak majd. Neves vendégeink is lesznek, mulatság is. Ide mindenkit szeretettel várok, várunk.

2012. május 30., szerda

Gyermeknapi móka, verseny, aszfaltrajzolás, jókedv

Holnap, június elsején 9 órai kezdettel a széki Központi parkolóban gyermeknapi móka, verseny és aszfaltrajzolási vetélkedőt szervezünk a helyi óvódával közösen.

Lesz zsákbaugrás, rajzolás és sok jókedv.

A vetélkedők három korcsoportban zajlanak: 3-4 évesek, 4-5 évesek és 5-6 évesek korosztályához tartozó széki gyermekek „mérik össze” tudásukat, ötleteiket. Minden gyermek résztvevételi és ügyességi oklevelet kap, kis ajándék kíséretében.

Szeretettel várjuk a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket!

A kedves Széki gyermekeknek Nagyon boldog gyermeknapot kívánok!

Barátsággal,
Sallai János

2012. május 26., szombat

Pünkösdi üdvözlet

Kedves székiek!

Pünkösd keresztény és magyar közösségünk egyik legfontosabb ünnepe. Ez alkalommal szeretnék mindannyiuknak békés, boldog ünnepet kívánni.


Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
   Menny-föld tele volna;
E napot fent s lent megűlik.
E nap oly ragyogva nyílik;
   Mint hajnali rózsa.


                                 (Arany János)


Sallai János

2012. május 22., kedd

Tisztelt Székiek, Kedves Falumbeliek, Barátok!



Négy évvel ezelőtt Önök bízalmat szavaztak nekem, Polgármesterükké választottak. Legjobb tudásom szerint igyekeztem megfelelni elvárásaiknak, korábban tett ígéreteimnek. Szék a  nehéz válság ellenére is jó irányba haladt, fejlődött. Ez elsősorban Önöknek, dolgos székieknek köszönhető. Eközben a faluban is dolgoztunk: javultak az utak, jobb lett a közvilágítás,  épült a  vízhálózat, megújult az iskola, a kultúrház, gyermekeknek játszótér, őszi vásár - hogy a legfontosabbakat megemlítsük. Ezek is mind az Önök segítségével sikerülhettek. Mert ígérni könnyű, tenni már nehezebb. Négy év után elsősorban ezt szeretném megköszönni.

De a munka itt nem állhat meg, van még bőven tennivaló. Sokak bíztatására úgy döntöttem, hogy ismét indulok a választásokon. Válságos időkben mindannyiunk tapasztalatára és tudására nagy szükség van.

Úgy gondolom, hogy elsősorban nem vitatkozni, hanem dolgozni kell. Elért eredményeink,  széki hagyományaink erre köteleznek. Jövőbeni terveimet a Hagyomány, Szék, Jövő című programomban fogalmaztam meg, amit nyomtatásban nálam és az interneten is elérhetnek, tanulmányozhatnak a www.sallaijanos.blogspot.com oldalon.

Engendjék meg ugyanakkor, hogy szeretettel meghívjam Önöket, kedves szikieket a Kultúrotthonban szervezett kampánygyűlésemre, közös beszélgetésre és kulturális előadásra, amire június 2.-án, szombat estén kerül sor.


Tisztelettel és barátsággal,

Sallai János,
Független polgármester-jelölt

Hagyományainkhoz méltó jövőt!

Szék, május 20.

2012. május 18., péntek

„Úgy érzem, szükség van a tapasztalatomra” – interjú Sallai János független polgármester-jelölttel

KL: Sallai úr, ismét indul...

SJ: Igen..., ismét indulok. Többen úgy látták, el kellene vállalnom a jelölést. Szék a válság ellenére is láthatóan alakult, fejlődött. Tudom, vannak bajok, hiszen a megélhetés sokaknak nehéz, ez a válság mindenhol érződik. Mi is nehezebben boldogultunk, a polgármesteri hivatalnak a bevételeihez is bajosan lehett hozzáférni, sok kiadást le kellett vágni az országban, de a lehetőségek szerint mégis sikerült pénzt szerezni az aszfaltozáshoz, a közvilágítás fejlesztéséhez, meg a többihez. A szomszédos falukhoz képest sokkal jobban állunk. Itt jól jött a tapaszatalat, az évek során a megye és a kormánnyal kialakított kapcsolatok, a kitaposott utak. A válságnak még sajnos nincsen vége, Széknek nem lesz jó, ha nincsenek majd meg ezek az intézményes kapcsolatok, mert akkor nem lesz csatornázás, víztisztító, egyéb sem.


KL: Mik a problémák?

SJ: Az állami költségvetés átalakulása, amit mi is érzünk. Aztán, Sziken sajnos esett a lakosság, kevesebben vagyunk mint tíz éve itt is. Apadunk, de szerencsére vannak fiatalok. A csatornázás, sajnos a munkahelyek száma nem elég, de ez nem rajtunk múlik, mindenhol probléma a munkanélküliség, de mi a megyéhez képest jobban állunk, mert a székiek dolgosak, de ez is érződik. Valamit kell tenni a megyei utakkal, mert egyre rosszabbak az idevezető utak, és ha az nem javul, baj lesz. Igyekszünk tenni, hogy munkahelyek legyenek a fiataloknak. Másik probléma a hétvégi orvosi ellátás problémája. Az, hogy más faluban sincsen hétvégi orvosi felügyelet, az nem mentség, a székiek jobbat érdemelnek. Tudjuk, tudom, hogy mindezeket minél sűrgősebben orvosolni kell. Programomban ezek nagyon fontos helyen szerepelnek. Akárcsak az idősek helyzete. Anyagi gondjaik, a mi gondjaik is, hiszen az idősekre oda kell figyeljünk, mindenki. Mindezeket tudom, tudjuk, folyamtosan teszünk a javításért.

KL: Ismét függetlenként indul...

SJ: Igen, négy éve is függetlenként nyertem. Szék fontos hely, fontosak a hagyományok, az emberek. Nem baj az, hogy most más több magyar párt van, de csak ha van valamiféle összefogás is majd a munka terén, mert a tanácsban dolgozni kell, nem veszekedni. Úgy gondolom, hogy függetlenként könnyebben megy majd az egyensúly kiépítése, ezt feladatomnak tekintem. De az RMDSZ csapata támogat ebben is, de nem csak ők.

KL: Mire számít a kampányban?

SJ: Hát, nem is tudom. Én igyekszem felmutatni azt, amit eddig tettem, és az emberek bízalmát elnyerni. Ebben nagyon bízok. Bízom a szikiekben, abban, hogy hagyomanyainkhoz méltó jövőt tudunk közösen építeni.


Kerdezett: KL

Kivonatok a Hagyomány, Szék, Jövő című programból

Programpontok

1. Falukép, infrastruktúra
  • ·      A szennyvízhálózat és egy korszerű tisztítórendszer kiépítése, csatornázás
  • ·      A mellékutak folyamatos kövezése, aszfaltozása, javítása
  • ·      Járdák kiépítése
  • ·      A közvilágítás bővítése, karbantartása
  • ·      A hidak, sáncok, kutak és a határutak folymatos javítása és korszerűsítése
  • ·      Templomaink, műemléképületeink javítása, karbantartása
  • ·      Korszerű EU-konform hűtőkamarás ravatalozó-kápolna építése


2. Szociális ellátás, egészségügy, kultúra
  • ·      A hétvégi orvosi felügyelet és ellátás javítása
  • ·      Kétprogramos bölcsőde felépítése a jegyzői telekre
  • ·      A községi könyvtár állományának bővítése (kölcsönözhető könyvek, DVD-k, CD-k)
  • ·      Egy informatikai terem létrehozása, hat internetre kapcsolt számítógéppel, amit a rászoruló gyermekek és fiatalok használhatnak, pályázati ismeretek és információk szolgáltatása az érdeklődödő gazdák számár
  • ·      Egy sósvízes- és iszapos kezelőközpont tervezése és kivitelezése

3. Fiatalok, szórakozás
  • ·      A Szent Bertalan napi ünnep és az őszi kirakodóvásár támogatása és bővítése, népszerűsítése
  • ·      A hagyományőrző tánc és a táncházmozgalom támogatása
  • ·      A futballcsapat támogatása, újabb sportcsapatok létrehozásának támogatása (más sportágakban is)
  • ·      A fiatalok itthonmaradásának felkarolása, támogatása


4. Kapcsolattartás
  • ·      A községháza ügyfélfogadásának a székiek igényeihez való alakítása
  • ·      A községháza tevékenységi, a hatékonyságát növelni, jobb felszerelése
  • ·      A közönségszolgálat javítása, a várakozási idő csökkentése (engedélyek, igazolások kiváltásának gyorsítása, egyszerűsítése)


5. Jövőtervek
  • ·      Munkahelyteremtés
  • ·      Pályázatiró iroda beindítása
  • ·      Az EU-s pályazatok kihasználása
  • ·      A község stratégiai fejlesztési tervének elkészítése
  • ·      Szakértők bevonása
  • ·      A község erőforrásainak jobb felhasználása a fejlődés érdekében


Kedves székiek, Tisztelt választók!



Székinek lenni büszkeség. Büszkék lehetünk a hagyományainkra, táncainkra és viseletünkre, itthonmaradt fiataljainkra, önmagunkra, dolgos székiekre. Ahogy nem volt könnyű a múltban sem magyarnak megmaradni, közösen minden vihart át tudtunk vészelni. A jelenlegi nehézségeket, válságot is közösen le tudjuk küzdeni. A múltunk erre kötelez. Ehhez azonban dolgozni kell. A székiek érdekében, tapasztalatunkat és tudásunkat felhasználva kitartóan dolgozni, nem vitázni.
Polgármesteségem alatt Szék láthatóan fejlődőtt, jó irányba haladt.

Úgy döntöttem, indulok egy újabb polgármesterségi mandátumért.

Független jelöltként és polgármesterként felül tudok emelkedni a pártok közötti vitákon, Szék érdekében össze tudom fogni a különbőző párt-hovatartozású, de jószándékú politikusokat. Az eddigi tevékenységem a garancia erre.

Ezért kérem, hogy szavazzank rám.

Hagyományinkhoz méltó jövőt!

Sallai János, független polgármester-jelölt

Rendszeres olvasók

Keresés ebben a blogban